Közlemény a magán-nyugdíjpénztári átlépésekről


A 2009. július 09-én életbelépő LXXVII. törvény és a 282/2001.(XII.26.) Kormányrendelet 2009. július 24-étől hatályos módosítása a magán-nyugdíjpénztári átlépések esetén a korábbiakhoz képest új, az átlépő pénztártag által megismert és aláírt dokumentációk meglétét írja elő. Az új dokumentáció része egy olyan tájékoztató oldal is, amely az átlépésben érintett pénztárak hozamadatairól ad tájékoztatást az átlépő pénztártag részére. Ezen dokumentumból minta nem került kiadásra, annak szövegezését és szerkesztését a tagszervezőknek, az érintett pénztártagoknak vagy a pénztáraknak saját hatáskörben kellett elvégezniük az említett törvény, kormányrendelet, illetve a PSZÁF ajánlásai alapján.

A Generali Nyugdíjpénztár a 2009. július 30-án, az aznapon tartott PSZÁF és pénztárak közötti konzultációt követően bocsátotta rendelkezésre tagszervezői számára az általa készített tájékoztató oldal sablont, amit 2009. augusztus 12-én módosított, a PSZÁF által megküldött körlevél ajánlásai alapján. A Pénztár vezetésének megítélése szerint a 2009. augusztus 12-én kiadott, jelenleg is használatban lévő „Tájékoztató átlépő Pénztártagok részére az átlépésben érintett pénztárak hozamadatairól” elnevezésű nyomtatvány minden tekintetben megfelel a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek.

A Generali Nyugdíjpénztár a 2009. október 01-jei fordulónappal megvalósuló átlépések kapcsán értesült arról, hogy több pénztár nem fogadja el az említett tájékoztató oldalt, ezért annak megfelelőségének megerősítéséért a PSZÁF-hez fordult. A PSZÁF 2009. október 30-án kelt levelében a tájékoztató oldalt a 2009. évi hozamok nyilvánosságra hozataláig használhatónak ítélte. A Generali Nyugdíjpénztár a PSZÁF válaszával megkereste azon pénztárakat, amelyek korábban vitatták a tájékoztató oldal megfelelőségét, és a legtöbb esetben sikerült az addig visszatartott átlépések esetében a pénztártagi szándéknak megfelelően eljárnia. Négy magánnyugdíjpénztár azonban továbbra is kifogásolta azt a gyakorlatot, hogy nem kerül megjelölésre portfólió megnevezés azon esetekben, ha az átadó pénztár 2008. évben nem működtetett választható portfóliós rendszert.

A Generali Nyugdíjpénztár álláspontja szerint a vonatkozó szabályok ilyen esetekben nem írják elő a portfólió elnevezés feltüntetését, másrészt ez az átlépő pénztártagot meg is tévesztené, ezért az Aegon Magán-nyugdíjpénztárral közösen újabb, a konkrét ügyre vonatkozó állásfoglalást kért a PSZÁF-től. A Felügyelet 2009. december 17-én kelt levelében „elfogadhatónak” ítélte a Generali Nyugdíjpénztár által elvárt kitöltési gyakorlatot (azon esetekben nem szükséges a portfólió megjelölés, amennyiben az átadó pénztár 2008. évben nem működtetett választható portfóliós rendszert).

Az újabb állásfoglalást követően a 2010. január 01-jei fordulónappal megvalósuló átlépések esetében már egy újabb pénztárral sikerült megegyezésre jutni, míg a többi érintett pénztárral a Generali Nyugdíjpénztár tovább folytatja az egyeztetéseket a visszatartott átlépésekről.

Budapest, 2010. január 11.

Generali Nyugdíjpénztár